Szeress,szeress, szeress. Halljuk mindenhonnan az okosabbnál okosabb okosságokat a nagyon okosaktól:) Könnyűnek és egyszerűnek hangzik, de lehet, hogy nem is annyira az? Könnyű egy ártatlan, édes piciny gyermeket szeretni, de az anyóst...? Az már más kérdés. Könnyű szerelembe esni, de imádni a "kedvest" a válóper kellős közepén...? Egyáltalán hol kezdjem el? Hogy ne legyek mérges, dühös. Ha "teszem mindig a szépet" akkor már jó ember vagyok? Ki szerint? Nekem mindig mindent magamba kell folytanom folyamatosan az életem során? Ki mondja ezt? 

Amit nekünk embereknek meg kell tanulnunk itt a Földön, az a szeretet. A bökkenő az, hogy szeretni csak úgy tudsz, olyan mértékben, ahogy önmagadat szereted. Még így se lenne nagyon nagy dolog ez az egész "szeretősdi" ha szeretnénk önmagunkat. De, valójában nem szeretjük. Csak "tökölünk" magunkkal. Vádaskodunk és mindenért hibáztatjuk magunkat. És még akkor sem jövünk rá, mit teszünk, ha már rég sikerült mindent jól romba döntenünk magunk körül. 

A kicsit pozitív mindebben (csak, hogy azt is írjak), hogy nem kell ezt tennünk. És ha már tudjuk, hogy ezt tesszük, akkor is az életünk bármelyik pillanatában dönthetünk úgy, hogy változtatunk rajta. Csak mi tudunk változni - ha akarunk. És amint elkezdjük végre szeretni önmagunkat, mindenki más is elkezd ilyen lenni, és mi nem értjük, mivel érdemeltük ki ezt. Azzal, hogy elkezdünk emberhez méltóan viselkedni és egyszerűen csak úgy boldognak lenni...csak  úgy bele a vak világba...és mi lehet még ennél is jobb?